Úgy hiszem a cím roppant találó a mai témára. :) nagyon régen nem írtam már, és ennek számtalan gagyi okát sorolhatnám fel, de ez mind felesleges, nem a mentegetőzéseimért olvassátok a blogot. Sokkal inkább azért, hogy néha velem nevessetek, máskor eltöprengjetek a túl őszinte, kicsit túl személyes bejegyzéseimen, néha kipróbáljátok azokat a tippeket amiket felvetek :) /remélhetőleg :P/

Ma egy olyan témát hoztam Nektek, amelyhez kellett sok-sok év, hogy letisztuljon.

A Férfról szeretnék kicsit értekezni, ehhez a 2 általam komolynak tartott kapcsolatomból merítek példát, arra hogy bemutassam, milyenek az általam megismert férfiak, és mit várnék attól az Egytől, ...

A két példa mellett számtalan általánosítással fogok élni, ezek többségéban hajaznak a tapasztalataimra, aki nem ért egyet kommenteljen :)

Az első kapcsolatomról dióhéjban: elég rossz híre volt a srácnak, ezért komoly küzdelmeket vívott mire sikerült összekeverednünk, akkor én azt gondoltam, hogy ő már megtalálta az élete célját, építkezett, tervei, vágyai voltak amiket meg akart valósítani. kb. két és fél év telt el együtt, ennek az első 2 éve totális összhangban, még veszekedésünk se nagyon volt, túlélte a távkapcsolatként működő részét is, sőt talán azok voltak a legerősebb pillanatai :) akkoriban rettentően lelkesen vezettem naplót, sok-sok kis post it, meg mindenféle rajzok, üzenetek jelzik, mennyire tudott hiányozni, ha nem volt velem, külön említésre méltóak a roppant romantikus smsei: "Hiányzol" /így visszaolvasva 7 évvel később egészen korrektnek találom, nem csöpögős, lényegretörő :)/ sokszor íródott le a szó, "szeretem", tőle azonban ez egy karácsonyi ajándék volt, talán 3x mondta amíg együtt voltunk, ebből 2x a 2 szakításunkkor. de sokáig éreztem, tudtam kimondatlanul is. aztán az utolsó 2-3 hónap, amikor ha velem volt akkor is máshol járt. és a lényeg: nem volt benne mersz, hogy megmondja, hogy másért van oda már a kis szíve /első hiba: GYÁVASÁG, kivárta, amíg én adom fel a kapcsolatot, hogy ő áldozatként léphessen ki/ bravúros első szakításunk elég színpadias lett, akkor próbálta menteni a menthetőt, hamar békültünk. a második, már sokkal csúnyább volt. ott nem volt mit magyarázni.

és hogy mi maradt ezután? egy legjobb barátnő, aki a huga, és egy távolságtartó barátság (a szakítós blog szokásait követve: búcsúszex volt, többször is), egy év ami pasikat megszégyenítő ütemű skalpgyűjtéssel telt /amibe sajnos túl sokmindenki belefért, így a minőség, mint fogalom nem volt mérvadó, összetört kis lelkemet kihasznált és eldobott pasik mennyiségi növelésével próbáltam összeragasztgatni, nem jött be :)/

apropó szex. tegyük hozzá, hogy ő majdnem az első szárnypróbálgatás volt, eleinte lelkes, és kitartó volt, aztán volt olyan korszakunk amikor 3 hét után duzzogni kellett, hogy történjen vmi /nem éri meg... az érzelem kevés, ha nincs hozzá vágy, lendület/ elég sablonos volt így sok évről visszatekintve, és annak ellenére fantáziátlan, hogy ő 6 évvel idősebb, és tapasztaltabb volt. /akkor is úgy gondoltam, és ma is azt hiszem, hogy nem csak a szexen múlik a boldogság, nem az orgazmusok száma, hanem a meghitt pillanatok, az őszinteség, az együtt töltött idő, amikor boldognak érezzük magunkat, az az ami egy kapcsolat minőségét jelenti/

Ő azóta szintén túl van egy hosszú kapcsolaton, rengeteget bántotta a lányt, aki ember feletti türelemmel tűrte ezt. Nemrég feladta. Azóta a srác sincs túl jó formában, úgy látom eléggé összetört, már nem akarja mindenáron elérni a céljait, vágyait. Vegetál, és elcseszett egy okos és szép nőt maga mellől. /velem együtt kettőt :P/

Második kör az életem egy egészen új, sokkal önállóbb korszaka, mikor is 19 évesen felkerültem Pestre. Egy régi ismeretség, korábban is kerülgettük egymást, de a csillagok nem álltak úgy, hogy mi összejöjjünk. Aztán egyszercsak mégis úgy álltak. Hatalmas szerelem volt. /részemről mindenképp/ sok kis hülye húzásunk volt egymás irányában, én hisztis és önző voltam, ő pedig nem akart bemutatni a szüleinek. az együtt töltött másfél év alatt ez volt a legfájóbb /sokkal kevésbé érintett rosszul, az hogy a bűvös szót belőle is úgy kellett kikönyörögni/. rengeteg elméletem volt ennek magyarázására, számos vitát generált ez a kérdés. sokszor külön utakon járt, és mindent megtett, hogy ez így is maradjon. ugyanakkor ő volt  a legközelebbi támaszom, amikor anyukám dobbantott. nagyon húzós időszak volt, és hálás vagyok, hogy velem volt akkor.

aztán a kapcsolat vége, egy jelentéktelennek tűnő vitából indult, amit egy 2 és fél órás mosolyszünet követett pestig a vonaton. majd a koli előtt állva közölte, hogy át kell gondolnia a dolgokat. aztán egy hosszú és fájdalmas szakítás következett /ami alatt többek közt "kiderült", hogy már anya lelépése előtt ott akart hagyni, csak nem úgy alakult/, hetekig próbálkoztam meggyőzni...    alig egy héttel korábban még a közös nappalinkba elhelyezett ülőgarnitúra színét tárgyaltuk, így derült égből ért, hogy egy hülye kis hiszti ilyen lavinát indíthat, úgy gondoltam, és gondolom még ma is, hogy ha a szakításkor felhozott érv, miszerint már közel fél éve nem vt szerelmes valós, akkor fél éven át hazudott nekem /piszok jól, mert meg se fordult a fejembe, hogy baj lenne, míg az előző pasinál éreztem, egyértelmű volt, hogy én tartom még együtt  a kapcsolatunkat/, vagy  ez egy olyan légből kapott érv volt amivel meg akart győzni.  3 hét után én ajánlottam fel neki, hogy összejárogathatunk.

ez a pasi, aki máig is többé-kevésbé velem van, olvashattatok már róla, és ő is olvasott már magáról.  ezt a rutinosabb olvasóknak nem kell kifejteni, a rutintalanabbak pedig olvassanak utánna :)

és akkor hogy a blog témájához is visszatérjek: a szex oltári volt vele /még most is az/, ötletes, merész, odaadó, lelkes, itt többnyire én vagyok a lusta, főleg újabban. bár ennek egyértelműen tudom az okát.

Miután ez egy elég hosszadalmas felvezetés volt, megpróbálom kifejteni a lényeget.

Úgy veszem észre napjaink Férfija: önállótlan, gyáva, nem tudja hogy mit akar, és nem tudja értékelni amije van, lusta a  kapcsolatokhoz, és beletörne a nyelve ha azt kellene mondani a nőnek, hogy "szeretlek" /magyar népdalok 80%-a szerelmi vallomás, ma már se népdal, se vallomás nincs/, felületesek, és céltalanok, már semmit se jelent az előzékenység, a lovagiasság, a küzdelem. /ezzel együtt leértékelődött a nő is, nem csak a pasi, mi is mindent megteszünk ezzel a fene nagy önállóságunkkal, meg lazaságunkkal, hogy annak tartsanak minket amik vagyunk/

Pár hete barátnőm azt mondta, szeretne olyan lenni, mint én /és itt nem a párt fogni nem bíró, egyetemet sose befejező mivoltomat értette, hanem:/ házias, konyhatündér, gyerekekért rajongó, türelmes feleségjelölt, aki élvezettel rendezgeti otthonát, örömét leli a főzésben, a lakása díszítgetésében, abban, hogy vacsorával várja haza a párját... vmi ilyesminek lát engem, és én is szeretném ha ilyennek látna a külvilág, hiszen számomra az első a család, a Férfi, a klasszikus értékek /cseppet sem izgat, hogy éppen mennyire vagyok sikeres a suliban, ha mondjuk apu azt mondja vasárnap, hogy finom volt az ebéd/. 

ám sajnos az a tapasztalatom, hogy a mai Pasinak nem ez kell. sokkal inkább a részegen a bárpulton  táncoló gondtalan, felelőtlen plázacicák.

/bizonyítandó, hogy novemberben lesz 2 éve, hogy nincs igazi pasim, akiket érdekeltem hamar megtorpantak, amikor jobban megismertek/

sajnos, vagy épp szerencsére, edzésban tart az élet, így már huszonévesen is tudok felelősségteljes és komoly lenni, tudom milyen életet akarok élni /nem azt, hogy mit akarok dolgozni :)/

Ehhez egy hasonló mentalitású Férfi kellene, és nem az a pasi típus akit felvázoltam :) sajnos még nem találtam ilyen jelöltet,  de remélem ami késik, nem...