eljött ez a nap is, illetve helyesebb ha azt mondom, h újra eljött. m már vt egy ilyen, csak akkor én is ott álltam, h vt kéznél más, és akkor 3 hónap után visszatáncoltunk "egymáshoz". de most nem fogunk. eldöntöttem.

mindig úgy képzeltem, h majd én szállok ki győztesen ebből a mi idióta se veled, se nélküled játékunkból, most mégis úgy tűnik, h nem sikerült. eddig mindig ott vt a lehetőség, a biztonságos háttér, és sajnos én erre építettem mindent szinte az életembe.

valahogy amikor esélyem lett vna bármilyen más normálisnak nevezhető kapcsolatra mindig visszatáncoltam, hátha mégis ő lesz az.

kicsit most talán túlzásokba esek, de rengeteget változtam érte /teszem hozzá, előnyömre, de elsősorban nem magamért!!/, mióta szakítottunk 2007 novemberében. annak előtte sokkal hisztisebb, követelődzőbb voltam.

/miután mondjuk úgy, kidobott én ajánlottam fel ezt a kétes kapcsolatot, és meg is erőszakoltam érte magam, h végig tudjam csinálni./

sokkal emberbarátabb lettem, már nem hisztiztem, h meg szeretném ismerni a szüleit, a barátait, nem görcsöltem rajta, h mindennap találkozzunk, nem kérdeztem, hol jár, kivel, nem hívogattam, alig írtam neki, mégis működött a dolog.

megadtam a szabadságot amire annyira vágyott, és reméletem, h észre veszi majd, h mennyit változtam érte, h bebizonyítsam, h én bármit megtennék a közös jövőért. ez nekem nem csak a szexről szólt, persze az is egy kellemes része volt, de csak a farkáért egy pasit se érdemes szeretni :P

igyekeztem a három alapszabályt betartani (chef a konyhában, cseléd az előszobában, ribanc az ágyban) megszámlálhatatlanul sokszor remegtem késő éjjel a borárostéri aluljáróban mászkálva, h vmi hülye el ne kapjon, h megerőszakoljon, vagy elraboljon, amikor neccharisnyás, magassarkús, csizmás, picsaszoknyás szerelésekben jöttem mentem hozzá-tőle.

mondhatnám, h felkészültem erre a napra, ami igaz is valamelyest, de ez inkább csak a felszín, az h erőlködök, küzdök, h ne juthasson mélyebbre ez a fájdalom, mint amit egyedül is el tudok viselni. mindig reménykedtem, h egyszercsak rájön, h mégis kellek neki egy életre... remélem hatalmasakat csalódik ezentúl, (ez gonosz, de kövezzen meg aki nem így vélekedne a helyemben) és nagyon sokszor visszasírja ezt a marhát /értsd: engem/, aki bármit megtett érte...

sértettségem azt diktálná, h égre földre hangoztassam, h egyetlen pasi sem érdemli, meg még azt se h emberszámba vegyük őket, nem hogy még a kisujjunk is mozdítsuk, de ez nem így van talán. vagyis remélem, h nem :) /csináltam már ilyet, egy évig arra játszottam, h minnél több pasiba rughassak bele, de nem adott elégtételt, uh marad a reménykedés a fehérlovú hercegről :P/

nem akarom sajnáltatni magam, m ez  a blog nem azért született, de szeretném, ha mindenki tanulna a hibáimból. én így próbálom felfogni:  /bár asszem kell egy kis idő, amíg rendbeszedem magam, addig is nézzétek el, ha nem írok, de Ti írjatok, ott van két interaktív post, tessék használni, mindenki örömére :)/

„Nehéz dolog, hogy ne szeress, de nehéz az is, hogyha szeretsz. A legnehezebb, ha hiába szeretsz.” (Anakreón)