szerintem minden nő életében van egy olyan pont amikor megbotránkozik azon, hogy azok az idősebb férfiak akik eddig körülvették a királylány életét hirtelen nőnek kezdik látni, amikor már levadászható sorba kerül, elveszti a kislányos báját, és szexuális kihívássá válik.
/félre értés ne essék, én már túl vagyok az első megrázkódtatásokon, csak ismét aktuális a téma/
sajnos vagy inkább szerencsére túl vagyok két komolyabb eseten, az egyik szexbe fulladt, aztán feleszméltem h nem túrhatok szét egy családot egy középkorú pasiért, a másik csak érzelmi síkon ment inkább, az első igazán lovagias udvarló, aki sose kapta meg azt amiért idejét és pénzét pazarolta. és most megint ott állok a szakadék szélén, vagyis nem én, hanem a pasi.
egy olyan ember akinek gyönyörű családja van, csinos feleség, és egy valódi kisherceg, szőke fürtös lurkó, akinek pár éve még talán csokolommal köszöntem, aki ismeri az ősöket, aki a maga nemében egy nagyon is jó pasi.
egészen kicsi korom óta ismerem, vmikor anyám lelépése után tegeződtünk össze, amikor egyik napról a másikra kikerültem az utcabéli csajok sorából, és felvételt nyertem a háztartást vezető nők körébe. hirtelen sokkal többen vettek észre, többet is mozgok, hiszen mindig van vmi ügyintézés :)
már régóta mentek a fél mosolyok, aztán a nyár óta egészen nyiltan flörtöl, nem törődik vele h ki hallja meg amikor épp udvarol, vagy épp látványosan megáll mellettem kocsival, és úgy beszélgetünk. hülye lennék, és hazudnék ha azt mondanám, h nem hízelgő, h nem érzem a kihívást, h nem tetszik, de az első két tapasztalat után úgy hiszem jobb nem belemászni egy ilyen kalandba, már csak azért is, m itt mindenki ismer mindenkit...
pro és kontra az idősebb pasi dilemmára:
+ lehet h nem csak meghúzni akar, hanem szeretkezni veled
- lehet h mégiscsak meghúzni akar, m van akivel szeretkezzen
+ szexuális, és érzelmi tapasztalat
- kétes helyek, időpontok, lebukás veszély
+ a hódítás egy trófea, ami egy idősebb pasinál hosszabb strigulát jelent
- családos pasi estén a lelkiismeretünk, elég önromboló tud lenni a belső vívódás
+ tapasztalatokat szerezhetünk a felnőttes gonokból, a családi problémákról, és kezelésükről
- könnyen pszichológussá válhatunk, és még csak nem is fizetnek érte, h a sirámaikat hallgassuk
+/- anyává válsz szülés nélkül
- a nyakadon marad egy összetört férfi, akit megfosztanak a gyermekeitől
- ha lebuksz, igen nehéz lesz visszaállítani a jó híred
+/- gyereket akarhat tőled
- 20 évvel előbb megy nyugdíjba, mint te, uh várományosa vagy egy plusz műszaknak nővérke állásban
a lista a teljesség igényét mellőzi, csak néhány dolgot emeltem ki abból, ami engem foglalkoztatott ilyen szituációban
fontos , h figyeljünk, ha egy olyan férfival hoz össze a sors, akinek kora ellenére nincs még felesége/családja ott valószínűleg nagy bajok vannak, sztem millióból egyszer következik az be, h csak ránk várt egész életében :P
a családos pasiknál pedig számtalan más probléma vetődik fel, mint a hűség kérdése, hogy a legfontosabbat említsem, hiszen ha a felségét megcsalja akkor mit várunk mi??
mindettől függetlenül sztem kell egy ilyen tanuló pénz mindenki életébe, bár ha javasolhatok: ne a szomszéddal, m attól még h apa nagy haverja, és hétvégente együtt rugják a bőrt, nem biztos h szeretné ha a lányát is kurogatná a cimbora.
Utolsó kommentek