ma úgy alakult, h egyedül mentem ebédelni, választásom a nyugat végére esett, mint kultipláza, m ott van a kedvenc spagettisem. a tésztakupaccal a tálcán viszonylag kevés ülőhely közül válogathattam, így egy szimpatikus uriemberrel szembe ültem le. balra tőlem egy fiú és egy leányzó. első blikkre párocskának gondoltam őket.. aztán idővel leestett a tantusz, h ők inkább csak haverok. a téma a szakítás utáni léleknyalogatás volt. amikor bekapcsolódtam a beszélgetésbe, mint ártatlan elszenvedője a hang terjedésének épp egymás kezét fogták, meg szivem így, úgy.. vt a téma. aztán jöttek az olyan mondatok, mint h "engem is gazsira emlékeztet a szoba, mert együtt rendeztük be, te is hozzászoksz majd, h más lányokat is beengedj a szobádba" aztán a válasz, h "de az az ágy.. julcsi válaszotta, az a mi közös ágyunk.." ésatöbbi ésatöbbi a hossza lélekpolír közepette született egy mondat, h "a flörtölés csak olyankor megy, amikor nincs tétje.. amikor tudom h akarok valamit a lánytól, akkor totál leblokkolok." amire egy igen vehemens válasz érkezett a "jaj, erre olyan nehéz bármi okosat mondani" megnyilvánulással. ez vt az a pillanat, amikor a szembenülővel összepillantottunk és egy cinkos mosolyt váltottunk.. nekem nem kellett vna már sok egy kiadós nevetéshez sem, de nem akartam suttyó lenni. én is rászorulok néha a polírozásra.. csak mondjuk én az ilyesmit 4 fal közepette szoktam kitárgyalni.. vagy a világ előtt itt a blogon :P 

a mondatok nem szószerint vannak idézve. nem is ebben a galaxisban esett meg.. és ha véletlenül valamely olvasómnak felrémlene egy hasonló szituáció az bizonyára, csak a véletlen műve... :)