egészen biztosan mindannyian ismerjük azt az érzést, hogy a kutyának se kellünk. nem vagyunk kívánatosak, nincs az egész planétán egyetlen szerencsétlen se aki arra vár hogy boldoggá tegyük.

pedig egészen biztosan van. mostanában viszonylag keveset tudunk találkozni a Drágasággal, és őszintén megvallva nem is mindig sikerül úgy a viszontlátás, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva. történt ez múlt hétvégén is, amikor már több mint egy hete nem láttam, késő esti vonattal jött, egész napos munka után. egyikünk se tudta a formáját hozni, hiába vártam egész nap, főztem finomat, és tettem bármit is. ez van. minek is írtam ezt le... :D

odahaza hajlamos vagyok az átlagosnál is remetébb életet élni, egyszerűen jó otthon lenni, elszöszölni a konyhába, sétafikálni a kertben, gyönyörködni a kandallóban égő tűzben.. és ezzel el is telnek a napok gyorsan. ebben az önkéntes száműzetésben alakult ki akarva, akaratlanul is az első bekezdésben ecsetelt alávaló gondolat. holott nap, mint nap tudtomra adta a párocskám, mennyire szeretne "tönkre tenni"

ezen a héten nála vendégeskedek 3 napot, így amikor csak együtt lehetünk élünk a lehetőséggel. ettől némileg vissza is tért az önbizalom.

ma az egytemen épp egy ismerősömet vártam az egyik épület előtt amikor kijött onnan két srác, az egyikükön kicsit elidőzött a szemem. amit észrevéve mindketten zavart mosolyt ejtettünk, majd elfordultam, m rám köszönt akire vártam...  ahogy elmentek mellettem még hallottam egy fél mondatot:

- "láttad milyen édes volt?"  (ezekért a pillanatokért érdemes.. :))

érdekes dolog ez, hogy mennyire kihat a kielégítettség az ember mindennapjaira. sokan állítják hogy stresszoldó, önbizalom gerjesztő, hiánya depresszió keltő, zárkozottá tevő hatással van ránk.  még a testsúlyunkra is kihat.. de mindezekre talán nem kell sok szót fecsérelni.. úgyis tele van vele a média :)